Bemutatkozás

Bemutatkozás

"Sok szeretettel üdvözöllek!

Rengeteg mindenen keresztülmentem az életem során. Néhány éve regisztráltam ebbe a segítő szándékú közösségbe. Emellett megfordultam több munkahelyen is, ahol 8-12 órában dolgoztam, sokszor hétvégén is. Ezáltal bár beregisztráltam a Rendszerbe, de nem igazán foglalkoztam vele, hisz nem volt időm, és nem volt aki segített volna.

2016-ban rátaláltam Lukács Zsoltra, aki céltudatos erős vezető. Többszöri beszélgetés, találkozás után ráébredtem, hogy igen, muszáj csinálnom az Inlernetet hisz, ha már egész életemben úgyis vásárolok, akkor miért ne az Inlerneten keresztül tegyem, ahol a vásárlásaim után visszatérítéseket kapok.

Az ismeretségünk olyan jól alakult, hogy úgy éreztem, szponzorként nekem Zsoltra van szükségem. Idővel Adriennt is megismertem. Ez nagy öröm volt számomra, mivel Ő is és én is 1-es karrier szinten vagyunk, így lett kitől példákat szereznem.

Azóta Adriennel és Zsolttal folyamatos kapcsolatban vagyok és a segítségükkel, támogatásukkal elkezdtem az Inlernet rendszert tanulni, Törzsvásárlókat regisztráltatni, és folyamatosan segíteni a csapatomat (jelenleg 110 közvetlen, összesen pedig 956 Törzsvásárló van a csapatomban).

Ez után 2016. év vége felé elérkezettnek láttam az időt, hogy Referensi vizsgát tegyek, ami sikerrel zárult, így jelenleg már nem csak Törzsvásárlóim vannak, hanem Termékpartnereim is.

2017-ben elindítottam a magyarországi jogfámat. Ez volt az a döntésem, ami a csapatom munkájával együtt igazán beindította számomra az Inlernet-Rendszer működését, és a karrier egységeim növekedését, amivel rövidesen a következő, 2. karrier szintre léphetek.

Ezzel kapcsolatban a legfrissebb eredményem a legutóbbi jogfa nyitáshoz kapcsolódik.
Az osztrák jogfa nyitás során azt láttam, hogy sikeresen, sokkal gyorsabban futnak a jogok, és mivel a tervek szerint az Inlernetben a következő időszakban is folyamatosan lesznek ország nyitások, ezért a tapasztalataim alapján az a tanácsom, hogy igen is érdemes az ország nyitásoknál mindig az elején ott lenni és vásárlási utalványt foglalózni.

Az Inlernet a legjobb filantrópikus, vagyis emberbaráti Törzsvásárlói rendszer. Magyar találmány és büszke vagyok arra, hogy egyedi működésével kész meghódítani az egész Földet, hogy ezáltal minden embernek sokkal jobb megélhetést biztosítson!

Mivel jelenleg még főállásban vagyok, de folyamatosan tevékenykedek az Inlernet rendszerben, a célom az, hogy csak az Inlernettel foglalkozhassak és ebből éljek, ezért részleteztem olyan hosszan az elején az elindulásomat, hogy lássa mindenki bármilyen nehéz is az élet, de kitartással és szorgalommal IGEN IS! meg lehet csinálni azt, hogy elérd az álmaid, hogy ne kelljen robotolnod 12 órában, hanem csak a családdal foglalkozhass és élvezd az élet adta lehetőségeket.

Tudom, hogy képes vagy rá és mindenben segítek (segítünk), támogatunk!

Csak egy regisztráció, és a többi siker, hidd el csak karnyújtásnyira van tőled.

A siker felé, a lenti elérhetőségek bármelyikén elindulhatsz."

Keress bátran!

E-mail címem: zolymosy@gmail.com
Telefon: +36 (20) 464 4792
Skype: mosyzoli1

Legyél a csapatom tagja!

Ha szeretnél hozzám regisztrálni, akkor kattints a következő linkre, a megnyíló oldalon pedig válaszd a TÖRZSVÁSÁRLÓI REGISZTRÁCIÓ menüpontot.

www.inlernet.com/HU047621
vagy
https://www.inlernet.com/HU047621

Olvass tovább: https://www.vasaroljunkokosan.hu/products/mosolygo-zoltan/.

Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el